Üzleti kreatív kommunikáció és írás

A képzést ajánljuk:

Menedzsereknek, akik cégüknél vagy más cégeknek prezentációkat, előadásokat, beszámolókat tartanak, és ezek szövegét szeretnék minél hatékonyabban, klisémentesen megírni, akik termékeikről, szolgáltatásaikról akarnak publikálni, PR-cikket írni, vagy csak el akarnak térni a megszokott, lejáratott sablonoktól, amikor a termékeiket, szolgáltatásaikat akarják bemutatni.
Ajánljuk reklámszakembereknek, akik frissíteni próbálják megfáradt nyelvezetét reklámszövegeiknek, akik új színt akarnak belevinni mindennapi munkájukba, kreativitásukat új módszerekkel felpörgetni.
Olyan magánembereknek, akik igényes honlapot vagy blogot kívánnak nyitni.

A képzés célja:

"Vannak nyilatkozók, akiket hajlandóak vagyunk nézni és végighallgatni.
Sőt, elhisszük, amit mondanak, mert amit hallunk az érthető, célirányos, okos, összeszedett. Máskor viszont csak azt vesszük észre, milyen furán ül, hogy tartja a kezét, és hogy voltaképpen mennyire régóta beszél, de hogy miket állít, nem tudnánk összefoglalni. A kommunikációs képességek fejleszthetőek. A mondanivaló rendszerezhető, szerkeszthető.
A megjelenés összeszedett, harmonikus, hiteles lehet.
De ezen is dolgozni kell, mint ahogy azon is, hogyan ne feszélyezzen, ha tíz, száz, vagy akár sok ezer néző előtt kell megszólalni, sőt meggyőzően jelen lenni.
Egy magabiztos nyilatkozatnak sok apró eleme van. A tréningen a legfontosabbakat vesszük végig, és a tudatosításon felül természetesen helyzetgyakorlatokon edzünk." - Winkler Nóra

Kapcsolódó képzések

Témakörök:

  • Új kommunikációs felületek műfaji, írástechnikai követelményeinek megismerése
  • Nyelvi normák és nyelvhasználat
  • Stílusgyakorlatok
  • Írásgyakorlatok

Írás- és stílusgyakorlatok (Kiss Noémi)

Az órán stílusgyakorlatok lesznek. Hogyan kell írásban jónak lenni? Miként adható el egy személyiség? Jó benyomás? Nyelvi, stilisztikai és szakmai ismeretbővítésre is szert teszünk. illetve igény szerint olvasunk el sikeres írói munkákat. Különféle írói viselkedésmintákat vizsgálunk meg.

Előadói, prezentációs kompetenciafejlesztés (Csobánka Zsuzsa)

A kurzus során kommunikációs gyakorlatok kerülnek a középpontba, ahol egyszerűbb, játékos és helyzetgyakorlatokra építve jutunk el a tudatosabb kommunikációs formák használatához, a koncentráció és a magabiztosság fejlesztését, illetve a figyelem fenntartásának lehetőségeit tartva szem előtt. A kurzus végére a tér, a szituáció, az önismeret és a mélyebb emberismeret segítségével biztosabban válogathat a résztvevő, hogy minden szituációban a legmegfelelőbben reagáljon.

Televíziós kommunikáció (Winkler Nóra)

Vannak nyilatkozók, akiket hajlandóak vagyunk nézni és végighallgatni. Sőt, elhisszük, amit mondanak, mert amit hallunk az érthető,célirányos, okos, összeszedett. Máskor viszont csak azt vesszük észre, milyen furán ül, hogy tartja a kezét, és hogy voltaképpen mennyire régóta beszél, de hogy miket állít, nem tudnánk összefoglalni. A kommunikációs képességek fejleszthetőek. A mondanivaló rendszerezhető, szerkeszthető. A megjelenés összeszedett, harmonikus, hiteles lehet. De ezen is dolgozni kell, mint ahogy azon is, hogyan ne feszélyezzen, ha tíz, száz, vagy akár sok ezer néző előtt kell megszólalni, sőt meggyőzően jelen lenni. Egy magabiztos nyilatkozatnak sok apró eleme van. A tréningen a legfontosabbakat vesszük végig, és a tudatosításon felül természetesen helyzetgyakorlatokon edzünk.

A siker kommunikációja (Rácz Zsuzsa)

Érdemes- e sikeresnek lenni manapság Magyarországon? Ha igen, hogyan lehet hatékonyan kommunikálni az elért eredményeket? A siker társadalmi percepciója, a nyelvi konstrukció, amelyben működik. Mi a különbség a sikeres és az elismert között? Hogyan, milyen eszközökkel lehet ezt a különbséget megteremteni?
Az irodalmi én- márka felfedezése.

Interjúkészítés, tárgyalási készségek fejlesztése (Gócza Anita)

- a tárgyalás, mint interjúhelyzet
- kapcsolatteremtési kompetenciák
- a másik fél "letapogatása" - stratégia megalkotása, hogy a számomra szükséges információkat megtudhassam
- hogyan kell "jól" kérdezni - a beszélgetés terelésének tudománya

Program:

Első nap

  • Írás- és stílusgyakorlatok
  • Interjúkészítés, tárgyalási készségek fejlesztése
  • Politikai kommunikáció

Második nap

  • Írás- és stílusgyakorlatok
  • Újságírói kommunikáció
  • PR és marketing-kommunikáció

Harmadik nap

  • Írás- és stílusgyakorlatok
  • Televíziós kommunikáció
  • Előadói, prezentációs kompetenciafejlesztés

Negyedik nap

  • Az üzleti kommunikáció pszichológiája
  • Irodalmi kommunikáció
  • Előadói, prezentációs kompetenciafejlesztés

Ötödik nap

  • Írás- és stílusgyakorlatok
  • Az internetes médiumok kommunikációja
  • A siker kommunikációja

Előadók:

Winkler Nóra

Kulturális újságíró, rádiós és tévés műsorvezetőként a Danubius Rádió, RadioCafe, M1, de leginkább a sikeres Kultúrházból ismert, rendszeres szerzője a Marie Claire, Elle, IPM magazinoknak.

Rácz Zsuzsa

Író, újságíró
A Terézanyu könyvek írója

Kéri Barna

Az Rtl Klub politikai riportere, szerkesztője

Keszei Barbara

A BGF-en Kommunikáció, Üzleti lélektan és Pszichológia kurzusokat oktat

Kiss Noémi

Próza, kritika, esszé és blog író. Miskolci Egyetem tanára.

Gócza Anita

A MÚOSZ újságíróiskolájában kapott diplomát.

Csobánka Zsuzsa

Költő, prózaíró, kritikus, magyartanár, drámapedagógus.

Menyhért Anna

Kritikus, költő, irodalomszervező, szerkesztő.

Balogh Endre

Irodalmár, szerkesztő, prózaíró, PRAE.HU Kft. ügyvezetője.

Időpontok, árak

KépzésjúlaugszeptoktnovdecjanfebrHosszalapár/fő +áfakorai ár/fő +áfa2. főjelentkezés
Vezetőképző tréning  9.   
8
nap
247.000 Ft
bruttó: 313.690 Ft
234.650 Ft
bruttó: 298.006 Ft
aug. 19-ig
további
5 % kedv.
jelentkezés
Tréner képzés  9.  
10
nap
277.000 Ft
bruttó: 351.790 Ft
263.150 Ft
bruttó: 334.201 Ft
aug. 19-ig
további
5 % kedv.
jelentkezés

Az ár tartalmazza: a jegyzetet, vizsga díját, tanúsítványok kiállításának költségeit, továbbá a kávészünetek, frissítők árát.

Jelentkezés

Képzéseink 3-6 havonta ismétlődnek. Amennyiben nem talál Önnek megfelelő időpontot, kérjük érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon!

Tanfolyam jelentkezés lemondásának következményei
A képzés lemondását a tanfolyam megkezdése előtti 5. munkanapig tudjuk elfogadni. Amennyiben 5. és 2. munkanap között mondja le, a képzési díj 50%-át köteles befizetni. A 2. munkanapon belül történő lemondás esetén a teljes tanfolyam díj az Euzert Kft.-t illeti meg, de Ön illetve kollégája egy későbbi időponton a tanfolyamot még elvégezheti. A tanfolyam kezdete után történő lemondás esetén csak rendkívüli esetben (betegség...) tudunk új időpontot felajánlani.
Bővebben a részvételi feltételekről, kérjük kattintson ide.

Ezen képzésünk szabad szolgáltatásként folytatott ÁFÁ-s képzés.


A képzés helye:

cím: 1071 Budapest, Peterdy utca 36. - Vidéki képzések estetén: Helyi konferenciatermek
Érdekel, más időpontban                            Kihelyezett képzés érdekel
Amennyiben kihelyzett képzésről érdeklődik, kérjük az e-mailben adja meg a cég nevét és elérhetőségeit.

Jelentkezés és felvilágosítás:

tel: (1) 413-0904 / (1) 413-0905
fax: (1) 445 0152
cím: 1071 Budapest, Peterdy utca 36/A.
e-mail: info@euzert.hu
A képzés az EUZERT Uniós Továbbképző Kft. szervezésében indul

Képek az előadó termeinkről

Előadótermünk Előadótermünk Előadótermünk Előadótermünk