Rólunk
Az Euzert Uniós Továbbképző Kft. 2003-ban kezdte meg működését. Fő tevékenységünk továbbképzések, tréningek, oktatások szervezése hagyományos, mindenki számára elérhető, nyílt tanfolyamok, illetve igény szerint cégre szabott, speciális tematikával, kihelyezett/inhouse formában.
Oktatóink és partnereink a képzések témáiban jártas gyakorlati szakemberek, akiket szigorú követelmények alapján választunk ki, és résztvevői kérdőívekkel folyamatosan értékelünk, ellenőrzünk. E szigorú kiválasztási rendszer eredményességét a hallgatói kérdőíveken szerzett kiváló értékelések, és a résztvevői ajánlások igazolják.
Kiemelt jelentőségű partnereink közé tartozik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, A Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézete is. Oktatásaink, tanfolyamaink témája a piacon felmerült legaktuálisabb igényekhez igazodik, oly módon, hogy a fő hangsúlyt minden esetben a gyakorlatiasságra helyezzük. Tanfolyamaink a munkaügyi központ által akkreditáltak és vizsgával zárulnak, melyek egyetemi vizsgabizottságok, nemzetközi szakmai testületek normáinak is megfelelnek.
Egyedülállóan új, internetes oktatási technikánkkal online tréningek, szolgáltatások új lehetőségeit nyitottuk meg. 2009 márciusától ÉLŐ internetes konferenciákon, szemináriumokon, képzéseken vehetnek részt hallgatóink, ahol az előadót élőben látják, hallják és ezzel szinkronban követheti az Ő rajzait, jegyzeteit (digitalizáló tábla segítségével). Az ÉLŐ videókép, valamint a digitális táblakép mellett megtalálható a rendszerben az előadó diasorai és egy interaktív-felület, ahol kérdéseket tehetnek fel írásban az oktatónak, melyre még az előadás folyamán választ is kapnak. Ezek mellett van teszt- és vizsgafelület önellenőrzés és oklevél megszerzés céljából. Így Ön kényelmesen hátradőlve, lábait kitámasztva, egy egérrel a kezében követheti ÉLŐ webkonferencián alapuló tanfolyamainkat, az OIC v3.1 rendszerünkben.
Az EuZert Uniós Továbbképző Kft. a vonatkozó rendelet szerint nyilvántartásba vetette magát, mint iskolarendszeren kívüli szakképzést folytató intézmény, és rendelkezik az elszámoláshoz szükséges Intézményi Akkreditációval.
Nyilvántartási számunk a Fővárosi Munkaügyi Központ által kiadott Értesítés szerint: 01-0160-04
Intézményi Akkreditációs számunk: AL-1468
Akkreditációnk alapján képzéseink részvételi díja a SZAKKÉPZÉSI ALAP terhére ELSZÁMOLHATÓ részleteket IDE kattintva olvashat.
Képek az előadó termünkről
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Tanfolyam jelentkezés lemondásának következményei
A képzés lemondását a tanfolyam megkezdése előtti 5. munkanapig tudjuk elfogadni.
Amennyiben 5. és 2. munkanap között mondja le, a képzési díj 50%-át köteles befizetni.
A 2. munkanapon belül történő lemondás esetén a teljes tanfolyam díj az Euzert Kft.-t illeti meg,
de Ön illetve kollégája egy későbbi időponton a tanfolyamot még elvégezheti.
A tanfolyam kezdete után történő lemondás esetén csak rendkívüli esetben (betegség...)
tudunk új időpontot felajánlani.
Bővebben a részvételi feltételekről, kérjük kattintson ide.
Tájékoztató a bankkártyás fizetésről
Az Euzert Kft. a CIB Bank által biztosított biztonságos bankkártyás fizetési megoldást nyújtja ügyfeleinek. A biztonságot az adatok szétválasztása alapozza meg. Az Euzert Kft. a megrendeléssel kapcsolatos információkat kapja meg a vásárlótól, az CIB Bank pedig kizárólag a fizetési tranzakcióhoz szükséges kártyaadatokat a 128 bites SSL titkosítással ellátott fizetőoldalon. A fizetőoldal adattartalmáról az Euzert Kft. nem értesül, azokat csak a CIB Bank érheti el. A tranzakció eredményéről a fizetést követően az Euzert Kft. oldala tájékoztatja. A kártyás fizetéshez az Ön internet böngészőprogramjának támogatnia kell az SSL-titkosítást.
A szolgáltatás ellenértéke, a kifizetett összeg azonnal zárolásra kerül kártyaszámláján. Kérjük, olvassa el részletes tájékoztatónkat!
A részletekért klikkeljen ide
Minőségpolitikánk
Napjainkban a vállalati versenyelőny legfontosabb tényezője az emberi erőforrás, mely fejlesztésében nyújt segítséget partnereinek az EUZERT Kft. Tevékenységünk célja, hogy hozzájáruljunk partnereink üzleti folyamatainak hatékonyabbá tételéhez, és vállalati értékteremtéséhez. Az egyéni kompetenciák fejlesztésén túl olyan ismeretek átadására fókuszálunk, mely eredményeként hallgatóink a hazai munkaerőpiacon kívül az Európai Unió más tagállamaiban is sikeresek lehetnek szakmájukban. Folyamatosan elemezzük a piac részéről felmerülő igényeket, képzéseinket alkalomról alkalomra fejlesztjük az átadott tudás naprakészségének biztosítása érdekében. Hozzáértő szakmai irányítás mellett dolgozó, magasan kvalifikált, kiváló előadói készséggel bíró előadóink hatékony tanítási módszerekkel, korszerű technikai eszközök alkalmazásával adják át a magyar piac legmodernebb tudásanyagát.
Az EUZERT Kft. eddigi működése során legnépszerűbb képzései az informatikai biztonságirányítási, valamint az Európai Uniós ágazat és régió specifikus pályázatíró képzések, melyek sikerei alátámasztják jövőképünket. Az EUZERT Kft. elkötelezte magát a korszerű, új képzési formák népszerűsítésre, a folyamatosan változó üzleti igényeknek megfelelni képes képzések indítására, mely ismeretek hasznosítása hozzájárul új munkahelyek teremtéséhez. Célunk piaci pozícióink megerősítése a magyar felnőttképzés piacán, többek között a FAT akkreditáció megszerzésével, ellenőrzött minőségirányítási rendszer működtetésével.
Tanfolyam jelentkezés lemondásának következményei
Képzés lemondását a tanfolyam megkezdése előtti 5. munkanapig tudjuk elfogadni. Amennyiben 5. és 2. munkanap között mondja le, a képzési díj 50%-át köteles befizetni. 2. munkanapon belül történő lemondás esetén a teljes tanfolyam díj az Euzert Kft.-t illeti meg, de Ön illetve kollégája egy későbbi időponton a tanfolyamot még elvégezheti. A tanfolyam kezdete után történő lemondás esetén csak rendkívüli esetben (betegség...) tudunk új időpontot felajánlani.
Lemondás következményei monitorsorsolás esetén
Amennyiben Ön olyan tanfolyamra jelentkezett és fizett be, ahol monitort adunk a 7. fizetőnek, úgy Ön a befizetés dátumával részt vesz a monitorsorsoláson. Amennyiben a játékszabályok (lásd lejjebb) alapján Ön nyer, a monitort utólag postázzuk.
Segítség a videokonferenciához
A videokonferencia megtekintéséhez szüksége van Flash Playerre, melyet erről a linkről letölthet: itt
A monitor illetve netbook sorsolás feltételei
Minden, az akcióban érintett képzés 7. hallgatója egy 19” LCD Monitort vagy netbookot kap ajándékba a befizetés sorrendje alapján. A játékban csak az vehet részt, aki a megadott határidőig a képzés teljes összegét befizette az EUZERT KFT. számlájára. A nyertesek meghatározásában a bank által visszaigazolt sorrend a mérvadó. Készpénzes fizetés esetén a fizetés teljesítésének napja számít. Aznap ez a fizetés az első, függetlenül attól, hogy az reggel, délután vagy este történt (így az ezzel egy napra eső banki átutalások csak ezt követő sorrendben történnek elbírálásra).
Euzert online felülete
Ha online vizsgákat, webkonferenciánkat, illetve más szolgáltatásunkat szeretné elérni, kérjük, lépjen be! Belépési felületet a bal, fenti oldalmenüben vagy ide kattintva érheti el. A felhasználónevét és jelszavát jelentkezéskor vagy regisztráláskor megadott email címre a rendszerünk elküldte, ha Önnek nincs ilyen levele, akkor regisztráljon be a honlapunkon, regisztrálás itt, illetve ha Ön elfelejtette a jelszavát és már az email üzenetet is törölte, akkor a belépés menüben válassza az elfelejtett jelszó linket, vagy kattintson ide.
Jogi nyilatkozat
A www.euzert.hu szerveren elérhető internet szolgáltatás igénybe vételével, vagy bármely oldala megnyitásával Ön az alábbi feltételeket elfogadja. Ha e feltételekkel nem ért egyet, kérjük, ne nyissa meg a weboldalainkat.
Az ön által megtekintett weboldalak üzemeltetője az EUZERT KFT. (1068 Budapest, Benczúr u 14., a továbbiakban: EUZERT KFT.)
Az EUZERT KFT. weboldalait Ön kizárólag saját felelősségére használhatja. Az interneten továbbított üzenet tartalmához illetéktelen személyek hozzáférhetnek, tartalma módosulhat, vagy elveszhet. Az EUZERT KFT. nem felel azon költségekért, károkért, veszteségekért, amelyek a weboldalak bármelyikének használatával összefüggésben keletkeznek, ide értve a használatra képtelen állapotot, az üzemzavart, a jogosulatlan megváltoztatást, az információ elveszését, módosulását, az információtovábbítás esetleges késedelmét, vonal- vagy rendszerhibát is.
Az EUZERT KFT. nem vállal felelősséget az illetéktelen betolakodók (hackerek) és vírusok által meghamisított számítógépes rendszerekkel, adatokkal ill. szoftverekkel kapcsolatban felmerülő károkért.
Az EUZERT KFT. weblapjain bizonyos linkek olyan harmadik személy honlapjára vezetnek, melyek teljes mértékben az EUZERT KFT. ellenőrzésén kívül áll. Ezen oldalak működéséért, az oldalak tartalmának jogszerűségéért, az oldalakon kínált szolgáltatásért, az EUZERT KFT. nem tud vállalni felelősséget.
Az EUZERT KFT. fenntartja a jogot, hogy a weblapon megjelenő tartalmakat bármikor módosítsa, átírja, továbbá elérhetőségüket megszüntesse. Az EUZERT KFT. nem garantálja, illetve nem nyújt biztosítékot arra, hogy a weblapokhoz való hozzáférés állandó és hibamentes.
Az EUZERT KFT. weblapjainak használatával Ön lehetővé teszi számunkra a weboldalaink látogatottságának, forgalmának mérését, illetőleg diagnosztikai célokra történő alkalmazását.
Adatainak megadásával Ön hozzájárul ahhoz, hogy az EUZERT KFT. ezen adatait nyilvántartsa és kezelje mindaddig, amíg Ön kifejezetten nem kezdeményezi adatainak törlését. Az EUZERT KFT. kijelenti, hogy a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően, azokat maradéktalanul betartva kezeli. A titoktartás megőrzése érdekében azonban azt javasoljuk, hogy az Ön számára fontos, bizalmas információk közlése esetén, munkatársainkkal személyes úton lépjen kapcsolatba.
Az EUZERT KFT. weboldalain elhelyezett minden szöveg, ábra, letölthető dokumentum, információ, egyéb tartalom, ide értve azok elrendezését, megjelenési formáját is, szerzői jogi és védjegyoltalom alatt áll, amelyeket kizárólag az EUZERT KFT. előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel. A jogellenes felhasználás a szerzői, a polgári illetve a büntető jogszabályokban foglalt jogkövetkezményeket vonhatja maga után.
EUZERT KFT. - © szerzői joggal védve – Minden jog fenntartva








